Az alábbi közismert történetetet időnként fel szoktam eleveníteni, mert segít őszintén átvizsgálni a saját alkalmazkodási stratégiánimat.

Az alkalmazkodási rendszerünket - gyermekkorunkban alakítjuk ki, részben az adott családi környezethez igazodva. A kialakított stratégia és szemlélet korántsem egyetemes. A berögzültségeket az enneagramban például egofixációnak nevezik, és ezzel egy deffenzív vagy legalább is konok szemléletet berögzülésére utalnak. A probléma ezzel csak az, hogy számos séma gyermeteg, idejétmúlt, vagy csak szűk körben alkalmas - vagy másképpen fogalmazva kevés és kezdetleges egy felnőtt élet harmonikus leélésére. A tanmesét elolvasva megérthetjük, hogy időnként muszáj takarítanunk, és felül kell vizsgálnunk az ösztönösen jónak tartott reakcióinkat. A rögeszméknek ugyanis világformáló ereje is lehet, vagy hogy Qui-Gon Jinn Jedi mestert idézzük:

"Jegyezd meg ifjú padavan, ahol a figyelmed, az a világod."

Jöjjön hát a történet a majmokról

Kutatók egy csoportja 5 majmot zárt be egy ketrecbe. Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére banánt.

Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába. Minden alkalommal amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán, leöntötték a többieket hideg vízzel.

Hamarosan meg is tanulták a majmok, hogy aki fel mer indulni a létrán, azt meg kell akadályozni, le kell onnan verni, mert ha nem, jön a hideg zuhany az égből. Nem sok idő kellett rá, hogy egyik majom se próbálkozzon felmászni a létrán.

Banán ide, banán oda…

Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra. Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem is kaptak hideg zuhanyt. Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel.

Ezután lecseréltek még egy majmot és ugyanez történt.

Elindult a létrán és rögtön kapott is érte… Ami furcsa, hogy az előző új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta, a miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába. A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet. Most már nincs senki az eredeti 5 majomból. Senki nem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára.
Senki nem érti, miért nem lehet elindulni a banánért.
Mégsem másznak fel érte.
Miért?
Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák:
Nem tudom.
Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok.
Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni.

Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is.
Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük?
Ki mondta azt hogy ez így jó?
Ki döntötte el?
Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül…
Jobb, szebb? Nem tudjuk.
Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért. Csak ülünk lenn a létra alatt és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki meg merészeli kérdőjelezni a “törvényt”…

És még mindig ülünk a létra alatt…

Csak ülünk egy létra alatt.”